Megtanultam "lélegezni" is. Tudom, így lehet viccesen hangzik, de ezzel a gyakorlattal tudom a tudatos jelenlétet elérni reggel, este pedig a nyugodt alváshoz segít hozzá. Ha pedig napközben válik a helyzet nehezebbé, akkor a stressz leküzdésére használom. Lili azt mondta nekem, hogy a lelkem hasonlítsam egy kerthez. Egy olyan kerthez, amit nem gondoztak, így hagytam, hogy kiszáradjon, sőt tele legyen gazzal. Emiatt a valós énem nem mutatkozott meg. Szép lassan a gaz vált uralkodóvá, és elrejtette azt a ragyogó, kereken is igazi énemet. A folyamatos önmunka pedig lehetővé tette, hogy a gyom eltűnjön, és a virágok újra kinyíljanak. A kert még nem pompázik teljes szépségében, de nem sok hiányzik már. A virágok mind azok a tulajdonságok, azok az értékek, amik én vagyok. És ezekből nem kevés van. Hamarosan újra színpompás lesz, és nagyon fog virágozni. Persze, ez nem azt jelenti, hogy nincsenek rossz dolgok jelen, vagy ne lennének negatív tulajdonságaim. Dehogynem! De ezekkel együtt vagyok az, aki vagyok.
A Pista bácsi, aki egy "féldekással" kezdi a napot a kocsmában. A hajléktalan, aki az aluljáróban fekszik a műanyag palackos bor mellett. A szakadt ruhájú punk, aki kiabálva bolyong a hajnali utcán. A raszta hajú tinédzser, akinek marihuánalevelet formáz a medál a nyakában. Egy legyintéssel mondjuk rájuk: függők. De létezik vajon olyan, hogy "tipikus függő"? Mikortól válik valaki függővé? És úgy egyáltalán: a függőség mindig csak másokat érint, minket nem? Rácmolnár Lili pszichológus írása arról, hogyan vehetjük észre saját függőségeinket. – "Először csak te iszol egy italt, aztán az ital tölt még egyet, végül az ital iszik meg téged" – ezek F. Scott Fitzgerald amerikai író szavai a saját alkoholizmusáról. Vannak persze a szenvedélybetegségnek nagyon pontos tudományos definíciói is a pszichiátriai tankönyvekben, A nagy Gatsby szerzője mégis talán az egyik leginkább emberközeli meghatározását adta a függőségnek. Mert a függőség pont erről szól: a kontroll elvesztéséről és a függőség tárgyának eluralkodásáról.
Fidó, Scitec Komló, The fashion fruit, Stylish Eve, Fashion Victim, Hogyan legyek jó nő?, Ballet Freak, TED Talks, White Hair, Leőwey Klára Gimnázium, Pécs - hivatalos, Csend Hangja, Shopaholic, Sopianae LEO club, Barbara Palvin, Szingli vagyok, ez van!, ÁRKÁD Pécs, Fashionfave, A(z) Leőwey Klára jobb, mint a(z) Nagy Lajos, A(z) Babits jobb, mint a(z) Leöwey, SANSHA Budapest, A(z) Leöwey jobb, mint a(z) Kodály, Alvin Ailey American Dance Theater, San Francisco Ballet, New York City Ballet, Victoria's Secret, A(z) Kézii. *. *♥ jobb, mint a(z) Táánc.
A környezetből érkező ingerek összerendezése atipikusan működik, amely abban nyilvánulhat meg, hogy nem látnak bizonyos vizuális illúziókat, gondot okoz néhány komplex alakzat egészként értékelése és látszólag lényegtelen elemeket használnak rendezési támpontként. Néha gondot okoz számukra az egyenetlen felszínen való járás (pl avarral borított talaj). Ugyanakkor ez a fajta speciális működés, vagyis az átfogó mintázat figyelmen kívül hagyása és a részletekre való fókuszálás bizonyos feladatokban előnyt és kiemelkedően magas teljesítményt jelent. Ez jelentkezhet például a jó mechanikus emlékezet terén, bizonyos téri-vizuális képességekben, aritmetikai műveletek fejben történő elvégzésénél, zenei képességek területén és a rajzolásnál is. Mint a fentiekből is látszik az autizmus egy sokdimenziós, változatos tüneteket mutató állapot, ezért ma már nem egy konkrét zavarként, hanem autizmus spektrumként határozzák meg, amelyben a spektrum egyik szélén az autizmusban és értelmi sérülésben súlyosan érintett esetek, míg egy másik szélén az enyhe, jó képességű, jó verbalitású csoport helyezkedik el.
Hosszú idő elteltével, megismertem valakit, aki később a férjem lett. Vele, érte, elköltöztem egy másik városba, azt gondoltam, hogy az új környezet, az új kapcsolat majd megváltoztat mindent. Nem így lett. 14 év telt el úgy, hogy a kapcsolatom folyamatosan romló helyzete ellenére kitartottam, nem voltam tekintettel magamra. Ő pedig megerősítette bennem azt a szörnyű gondolatot, hogy örüljek, hogy ő van nekem, mert egyébként senki más nem értékelne, és fogadna el engem, kövéren, rondán… Amikor 40 éves lettem, akkor valami "átkattant" az agyamban, és megajándékoztam magam egy fotózással, amolyan "lelki tuning" gyanánt. A kamerán keresztül a fotós, Juci megmutatta, hogy milyen is vagyok valójában. Hihetetlen önbizalmat adott akkor. A fotózás lendülete nem tartott sokáig, hiszen az életben akadt, aki ezt a lendületet elvegye tőlem – igaz, kellettem hozzá én is, hiszen hittem neki és hagytam. A megalázás, a lelki, verbális bántalmazás gyakorlatilag mindennapossá vált. Ezzel ellentétben hatalmas vágy volt bennem, hogy mindenkinek megmutassam, hogy az igazi énem valójában magabiztos, elfogadja és szereti magát, és nem másoknak rendeli alá magát.
Ha valaki éveken át minden este bent ül az irodában, és reggel a portás előtt érkezik, az is függőség. Ha egy könnyebb élet reményében az anyagi kiszolgáltatottságot választja, az is függőség. Ha éjjelente, amikor már elaludt a család, kisurran a konyhába titokban befalni az összes édességet, az is függőség. Ha heti tízszer edz, mert ő "kövér", az is függőség. Ha minden délután beül a munkatársakkal egy fröccsre a menő belvárosi szórakozóhelyre "levezetni a stresszt", az is függőség. Ha kizárólag ökológiailag ellenőrzött gazdálkodásból származó, szuper egészséges ételeket eszik, így sosem tud a kollégákkal együtt ebédelni, az is függőség. Ha napi 428-szor lép be a közösségi médiafelületekre, és kényszeres nyomást érez, hogy félig idegenekkel ossza meg a "boldogságát", az pedig végképp függőség. Függőség minden, aminek akkora teret engedünk, hogy gátoljon a valódi kapcsolódásban – kifelé és befelé. A kábítószer-használókkal foglalkozó addiktológusok között széles körben elterjedt gondolat, hogy "a drog választja az embert".
A függőség mindig ott kezdődik, hogy van valami, ami legyen bármilyen káros, egyre nagyobb teret nyer az életünkben. Ám maga a folyamat sosem onnan indul, hogy valaki egy keddi napon megszereti a cigarettafüstöt vagy rákap a whiskey ízére. Hanem onnan, hogy – sokszor hosszú-hosszú ideje – él a lelkünkben egy óriási hiány, ami elviselhetetlenül fáj. A fájdalom nagysága legtöbbször a tudatosodását is meggátolja, viselhetetlensége miatt elfojtva létezik bennünk. Az elfojtás azonban sosem tud hosszú távon fennmaradni, ezért az űrt, melyet az adott veszteség hagyott maga után, fel kell töltenünk. Pont ebbe, a lelki szempontból légüres térbe tud belépni a függőség tárgya. A függőség, irányuljon bármire, mindig kapcsolódási zavar. Mindannyiunk életében vannak olyan veszteségek, amik egy időre megakadályoznak minket abban, hogy kapcsolódni tudjunk – másokhoz vagy éppen: önmagunkhoz. Léteznek azonban olyan veszteségek is, melyek annyira korai időszakban értek minket, vagy olyan óriási fájdalommal jártak, hogy ott és akkor nem állt (még) rendelkezésünkre a megfelelő megküzdési mód.
Ez utóbbit azért hangsúlyoznám külön örömmel, mert a mindennapokban – az alkalmas idő hiánya miatt – gyakran elsikkad a gyógyszerelési kérdések nyílt megbeszélése. Dr. Móré Csaba és Dr. Frecska Ede pedig az interdiszciplinaritás határmezsgyéjére kalauzoltak el minket. Itt a legfontosabb üzenet – számomra – az volt, hogy rajtunk, és nem a társszakmák hozzáállásán múlik, hogy mennyire része vagy nem része a pszichiátria a medicinának. Csapatépítés és kötetlen ismerkedés céljára legmegfelelőbbnek végül a szombat koradélutánba nyúló "Elmetorna" bizonyult. 10 állomáson végighaladva az "elme"-rész jegyében különféle pszichofarmakológiai kérdésekre kellett választ adnunk – a rendezvényt támogató gyógyszercégek égisze alatt, a "torna" során pedig változatos természeti akadályokat kellett leküzdenünk. A "kincskereséshez" a festői Mátra nyújtotta a színteret, mi pedig még a szálloda személyzetének hathatós segítségét is igénybe vettük. Végül minden csapat célba ért, és jutalmul még az ebédről is csak félig maradtunk le.