2020. február 04. André Aciman nevére a 2018-as év elején figyelt fel igazán a világ, amikor a Szólíts a neveden cím regényéből készült film szorgalmasan gyűjtögette a jelöléseket a neves díjátadókon és a rajongókat szerte a világban. Kellemes meglepetés volt ekkor a könyv magyar megjelenése is, amit nagyon szerettem, még az év végi toplistámra is könnyedén felkerült. Az író mindezek után árulta el, hogy folytatást írt Elio és Oliver történetének, amelyet természetesen rögtön nagy érdeklődés övezett. Ez a Találj rám! A "folytatás" szót használom ugyan, ami bizonyos szempontból teljesen megállja a helyét: újra találkozunk a Szólíts a neveden főbb szereplőivel, más szempontból viszont túl egyszerű folytatásnak hívni. A Szólíts a neveden részben a nosztalgiára épít, ahogy a 80-as évekbeli olasz nyár napsugarai szinte átragyognak a lapokon, miközben megismerjük egy első szerelem történetét egy kamasz fiú szemszögéből. A könyv az LMBT irodalom szép példája tudott lenni azzal, hogy nem a nemekre helyezte a hangsúlyt, hanem csak két ember kapcsolatát mutatta be, akik történetesen férfiak.
Még azt sem tudtam biztosan, ízlik-e valójában. talán mások sem, de nem akartak kilógni a sorból, így lelkesen hangoztatták, hogy nem élhetnek a Sant'Eustachio kávéja nélkül. És benne van ez a Találj rám! -ban. A kávézó Samuel és Elio kedvence lesz, és Elio egyszer csak azért szakított egy lánnyal, mert nem tartotta különlegesnek ott a kávét. És a Sant'Eustachio kávézó egyébként is nagyon különleges hely lesz Elio számára, mert itt ismerkedik meg azzal a városi értelmiségi polgári léttel, ami annyira Rómába vonzotta. És én ezt nagyon-nagyon-nagyon szerettem. :) Végezetül nem tudom kinek lehet a Szólíts a neveden folytatását ajánlani. Azt hiszem a legtöbben, akik már olvasták a Szólíts a nevedent úgyis elolvassák ezt. Talán azoknak ajánlom itt a végén különösen, akik hozzám hasonlóan féltek, hogy nem lesz jó. Nos, nekik azt üzenem, hogy de, jó lett, olvassák bátran! André Aciman: Találj rám! Atheneaum, 2019 296 oldal Így olvastam: 3 nap alatt. Az első fejezetet két hosszabb ülésben, mert lefárasztott, a vége pedig már sodort és vitt és működött.
Azt hiszem a fő gond itt az volt, hogy én a Szólíts a neveden folytatására készültem, Elióra és Olivierre vágytam, és mire megkaptam őket, addigra már olyan kevés oldal volt hátra, hogy egyértelművé vált, ennek már nem lehet túl jó vége. Így hát, egyszerre vagyok szomorú a könyv miatt, miközben utólag belátom, olvastam egy csomó jó dolgot benne, ráadásul ha a teljes képet nézzük, Samuel és Miranda ellopta a showt. Hogy tetszik a borító? Az egyszerűségében nagyszerű, ráadásul passzol az első rész borítójához is. Nekem bejön. Kinek ajánlom elolvasára? Ha tetszett az első rész szellemisége, vagy az író előző könyve, a Nyolc fehér éjszaka, ennek is adj esélyt. De készülj fel előre, ha Élio & Oliver fanként érkezel, picit csalódni fogsz. [su_heading]TALÁLJ RÁM! – BLOGTURNÉ[/su_heading] [restabs alignment="osc-tabs-left" responsive="false"] [restab title=" A blogturnéról " active="active"] Már itthon is megjelent a nagy sikerű Szólíts a neveden folytatása, amiből megtudhatjuk, egymásra talál-e végül Élio és Oliver.
Egyetlen közelmúltbeli regény sem beszélt olyan megrendítően a szerelem természetéről, mint André Aciman lenyűgöző könyve, a Szólíts a neveden. Legelső, 2007-es megjelenésekor Stacey D\'Erasmo, a New York Times kritikusa,, szerelmes levélnek, vallomásnak, különlegesen gyönyörű könyvnek" nevezte. Mintegy háromnegyedmillió eladott példány után pedig megszületett a később Oscar-díjjal is jutalmazott filmváltozat, amelyben Timothée Chalamet játszotta a kamasz Eliót, Armie Hammer pedig Olivert, a fiatal doktoranduszt, akivel egymásba szeretnek. A Találj rám! -ban először Samuellel, Elio édesapjával találkozunk: épp látogatóba utazik Firenzéből Rómába a fiához, aki időközben sikeres zongoraművész lett. Egy fiatal nővel való véletlenszerű találkozása a vonaton fenekestül felforgatja az idős Sami terveit, örökre megváltoztatva életének hátralévő részét. Nem sokkal ezután Elio Párizsba költözik, ahol ő maga is találkozik valakivel, Oliver pedig, aki időközben családos ember és főiskolai tanár lett Amerikában, hirtelen azon kapja magát, hogy szeretne visszalátogatni Európába.
Mindenkinek szüksége van rá, hogy néha visszatérjen a múlthoz, főleg azokhoz a pillanatokhoz, amiket nem tudott lezárni, és rájönni, hogy lehet, hogy azért nem sikerült, mert nem is kell. Az, hogy ezt néha együtt tették meg, ábrázolta a kapcsolatuk mélységét, az egymás megértését, és hogy kölcsönösen tanították a másikat. Elioról és Oliverről együtt írnék, mert ők összetartoznak, egy test és egy lélek még akkor is, ha éppen nincsenek együtt. Amikor megjelent a könyv, kicsit húztam a szám, hogy folytatás, mert szerintem az első részben az író majdnem lezárta a történetüket, és lehetőséget teremtett az olvasónak arra, hogy elengedje őket. De örülök, hogy kaptak egy második esélyt, és annak is, hogy kiderült, mi történt velük közben és hogy fejben mindig jelen voltak egymás életében. Nagyon-nagyon megérdemelték azt a lezárást, amit most kaptak. Annak, aki egy klasszikus folytatásra számít, csalódnia kell, mert nem azt fogja kapni, de ha ezen sikerül túllépni az olvasónak, akkor hihetetlen dolgokat engedhet az életébe.